Magnetic || 10x1p 04.

A 'Tíz egyperces' írópróba 4. feladata
Kikötések: SHINee couple, songfic

Műfaj: egyperces, songfic, fantasy
Érintett banda: SHINee

Páros: Choi Minho x Lee Taemin
Figyelmeztetés: szereplő halála, nyugalmat megzavaró jelenet, fiú x fiú szerelem

Megjegyzés: A történetben felhasznált részletek Jessie J Magnetic című dalából lettek kiválasztva.
Korhatár: 16+

Néha nem is igazán tudom, igazam van-e vagy sem,

Megpróbálom elfojtani a bánatot, ami minden este a felszínre tör.

Taemin az apró, sötétségbe borult szoba ablakához lépve tárta szélesre azt, majd a párkányra fellépve nézett le a fényes városra. A városra, ami hosszú időn keresztül csupa szeretetet adott számára, majd egy nap minden megváltozott. Mardosó gondolatok cikáztak elméjében – tanácstalan volt. Kérdésekkel dobálták; választás elé hajították, amitől elméje megborult. Fájdalmat érzett minden pillanat felidézésében, ami mézédesen elevenedett meg előtte azelőtt.

Harcolni akart – minden és mindenki ellen. Küzdési vágy égett benne, hogy visszaszerezzen egy olyan személyt, aki elárulta; aki sötét tollakat maga után hagyva lépte át társaival az Árnyaknak fenntartott mély kaput; aki miatt erős magányt érzett, mintha magával vitte volna lelkét.

Olyan gyors vagyok, hogy hozzám képest mindenki lassú,

Mi történik, ha elengedek?

Lepillantott a mélybe, melynek hívógató szava ajánlotta fel életének nyomorult szakaszánák lezárását. Az úton elhaladó járművek és a késő este járkáló emberi alakok apró pontokként biztosították, hogy nélküle sem áll meg semmi. Minden ugyanúgy folyna tovább, ahogy azt az Univerzum akarja – eggyel több korai veszteség nem zökkentené ki az élet körforgását.

Szemei csillogtak, ahogy könnyes pillantásokkal jutalmazta a kilátását a fényekben úszó városnak. Barna íriszei zavarodottsággal volt teli – eluralkodott felette a pánik. Nem vágyott másra, csak szerelme óvó karjaira. Szeretett volna Minho izmos testéhez bújva ölelésben részesülni, mely sugallta volna felé, hogy minden rendben lesz.

Vigyél ismerős helyre,

Bárhova, ahol otthon érezhetem magam.

Valahova, ahol, ha elengedek,

Valaki elkapja a lelkemet.

Vágyott abba az erdőszéli kis viskóba, ahol megbújva virradt rájuk minden egyes nap; ahol nem volt keserűség és megtévesztés – csak a színtiszta érzelmek. Szeretett volna ismét feszélyezetlenül boldogan leszaladni a vékonyka csermelyhez, ahol lábukat a vízbe lógatva hallgatták a madarak édes csicsergéseit; ahol a szellő csak gyengéd szeretőként ért hozzájuk; ahol első ígéreteiket tették egymásnak, melyek akkor még igaznak és örökre szólónak tűntek – ahol nem félt önmaga lenni.

Ám szerelme inkább a keserű sínylődést választotta megbocsátás reményében ahelyett, hogy a mámoros élet csodás pillanatait osztotta volna meg vele.

Az angyalok úgy néznek, mint a tévében,

Vége a küldetésemnek, be kell fejeznem.

A sötét égbolton megvillanó aranyló fénycsóvák és a bejárati ajtó mögüli kaparászások figyelmeztették arra, hogy a választás határidejéhez közeledik – döntenie kellett.

Azt hitte, sokkal könnyebb lesz majd elhatároznia, mit akar – melyiket tartja jobbnak a két lehetőség közül vagy tűnik könnyebb opciónak. Ám képtelen lett volna szerelme nélkül megbocsátást nyerni, s tökéletes, fényűző életet élni az Angyalok gyönyörű világában. Nem a fájdalomtól tartott, mely várt volna rá, ha ezt az utat választja, hanem a csalódástól – nem akarta meghazudtolni önmagát. Hűséges kívánt lenni mind saját elveihez, mind imádott szerelméhez.

Vámpírok és szörnyetegek

Nyalják az arcomról a könnyeket.

Az ajtó kettétörése robbanásszerűen hasított a kicsiny lakás csendes légkörébe, miközben Taemin arcán végigszaladt első könnycseppje. A csípős hideget magával hozó szél rászárította bőrére végső döntésének sós jelképét, majd karjait kitárva várta, hogy az Árnyak mardosó karmai visszarántsák a sötét szobába – megpecsételve ezzel fájdalmas elhatározását. Az Angyalok elborzadva hagyták hátra az ifjú sínylődő testét – a fekete felhő makulátlanul takarta a csillagos eget az emberek elől.

Taemin kiáltások nélkül tűrte a húsába maró fogak általi fájdalmat; nem bánta meg egy pillanat erejéig sem, hogy az igazság reménye mellett döntött – utolsó lélegzetvételéig Minho tökéletes alakjának emlékébe kapaszkodott.

Nem fogok csiripelések és mosolyok mögé bújni egy életen át.

Kelt.: 2016.06.02.

~ 菫