Néma kiáltás || XINGTAE

Műfaj: slight angst
Páros: Zhang Yixing [lay] x Lee Taemin
Érintett banda: EXO, SHINee
Figyelmeztetés: bromance elemek, megrázó jelenetek, burkolt erőszak
Korhatár: 15+
Megjegyzés: A történetet Aidával közösen írtuk, felosztva a részeket, amolyan szerepezés, ám nem a megszokott formában. Kellemes olvasást!

 A reggel élénksége sugárzó szépséggel szurkálta nehéz szempilláit. Fáradt volt, fáradtabb, mint tegnap, vagy azelőtt bármikor. A folyamatos stressz, amit munkája miatt hordott magával mindenhova, nem akarta elereszteni. Fájdalmas valósággal burkolta még akkor is magába Yixinget, mikor épp szerelmével szeretett volna pár idilli órácskát eltölteni.

Szemeit a fény sértette, mikor fátyolos tekintettel kezdte kutatni a szobában eltűnt kedvesét. Minden alkalommal ez volt; Taemin olyan könnyedén röppent ki mellőle, mintha csak a nyitott ablakon át közlekedő szellőbe kapaszkodott volna. Sosem volt még példa rá, hogy Yixing kelt volna hamarabb; hogy meglepte volna reggelivel és erős teával a fiatalabbat, hiszen folyton ő volt az, aki órákkal később ébredt meg. S akkor sem Taemin hiánya miatt; nem az üres ágy miatt. Szimplán a pofátlan nap merészsége volt az, ami képes volt kiszúrni vele.

Hirtelen érzett röpke bűntudata hamar elillant, evidens volt számára, hogy párja nem veszi zokon aluszékonyságát. Nem is törte magát annak érdekében, hogy a lakás valamely más pontján tevékenykedő kedvesét felkeresse, saját szükségletei előbbvalók voltak. Túlhajszolt, dolgozó emberként bocsánatos bűnnek érezte minimális önzőségét.

Elsőként a fürdőszobába ment, s rótta le a megszokott köröket, majd egy lusta vasárnap reményében rakta rögtön vissza a borotvát a helyére. Úgy, ahogy volt, alsónadrágban, felöltözetlenül indult el a konyhába, hogy igyon egy pohár hideg vizet, ezzel kielégítve minden ébredés utáni igényét, s végre üdvözölhesse Taemint.

Kósza, fekete tincseit hátratúrta egy hetyke mozdulattal, miközben a mosdó szélére támaszkodva lesett ki az ablakon. Várta a pillanatot, mikor kedvese tündéri aurával belibben mögé, majd átkarolja szálkás testét, ám ez valamilyen oknál fogva csak mesés képzelgésnek tűnt aznap. A fiatalabb vékony alakja ugyanis az udvarban gubbasztott. Mintha épp a virágágyást gyomlálta volna, vagy talán játszadozott Yixing makacs és büszke kandúrjával, esetleg lóherét gyűjtött vagy leste a földön rohanó bogarakat.

Az utolsó korttyal is végezve öblítette el az üvegpoharat, hogy telt ajkainak lenyomata is eltűnjön, majd a hűtőhöz támolyogva nyitotta ki ajtaját. Abban a másodpercben, mikor meglátta az előző éjszaka tálalt vacsora maradványait, mennydörgést megformáló korgás szelte ketté a csendet. Pár falatot ellopott a sült csirke kihűlt, zsírosodott részéből, majd bezárta, abban reménykedve, ha kimegy Taeminhez, közösen végre véget vetnek éhezésének.

A kései reggeli, vagy éppen korai ebéd gondolatán felbuzdulva hagyta el a konyhát, és haladt magabiztos léptekkel a hátsóudvar ajtaja felé. Szinte már szájában érezte az előző esti étel ízeit. Szentül merte állítani, hogy az újramelegítve még finomabb lesz, mint frissen volt.

Nem zavartatva magát nyitotta ki egy laza mozdulattal a bejáratot, s lépett ki az udvarra alulöltözött mivoltában. Nem csoda ez, hiszen a kíváncsi, pletykára éhes szomszédok árgus tekinteteitől nem kellett tartania, mivel a zöld gyep borította udvart magas kerítés vette körbe, amely előtt dús sövény húzódott. Ahogy a fűre lépett, lassított léptein, nem akarta hebrencs mozdulataival megrémíteni szembetűnően elfoglaltságába mélyedt kedvesét. Bár Taemin merev testtartásából, időnként meg-megránduló mozdulataiból elképzelni sem tudta, igazából mit is csinálhatott éppen.

Öntudatlan halkított léptein; úgy közelített kedvese felé, mintha tudná, valami nincs rendjén; mintha rajta szerette volna kapni valamin, amit megmagyarázni sem tudott. Szíve oktalanul kezdett gyorsabban verni, levegővételét erőszakkal kellett lassítania, hogy oxigénért kapkodása le ne leplezze jelenlétét. Ám úgy tűnt, Taemin akkor sem vette volna észre, ha épp üvöltözve közeledett volna felé.

Minél kisebb volt a távolság kettejük között, Yixingben egyfajta pánik kezdett kialakulni. Kedvese mintha magán kívül lett volna, nem észlelte a külvilágot, a ragyogó napot, a kellemes nyári szellőt… De még őt sem. Talán meg kellett volna szólítania? Vagy jól tette, hogy némán közeledett felé, engedve érzéseit eluralkodni testén, átadva magát a rettegés kezdetleges mámorának? Nem ismert rá szerelmére. Őt látta, de nem őt érzékelte.

Soha nem gondolta volna, hogy ilyen be fog következni, de akkor, ott megrémítette őt a fiú viselkedése. Nem értette, hogy egy mindig is ártatlan, jóravaló ember, mégis hogyan volt képes így kifordulni önmagából. Taemint szüntelenül egy életvidám, pozitív aura vette körül, ami nyugtató hatással volt állandó jelleggel stresszes személyére, most viszont sehol sem volt ez. Agressziót érzett, feszültséget, feldúltságot. Meg akart állni, hátraarcot vágni, s visszarohanni a házba, hogy úgy tehessen, mintha semmit sem tűnt volna fel neki a kellemetlen szituációból. Viszont kíváncsiság, ha lassan is, de ösztökélte arra, hogy tegye egyik lábát a másik elé, és végre megpillantsa, mivel ténykedik ennyire elmélyülten kedvese.

Tagadhatatlan félelem járta át, tartott attól, hogy mit fog látni, de leginkább talán az a gondolat rémítette meg, hogy netalántán Taemin segítségre szorul, és ő nem tud segíteni rajta. Végül lélegzetét visszafojtva dőlt előre törzsével, s pillantott át a fiatalabb válla felett, hogy ölébe láthasson, szemügyre vehesse szaporán ügyködő kezeit.

Kedvese mintha észre sem vette volna jelenlétét, még akkor sem, mikor levegője benne rekedt, ezzel kisebb csuklást hallatva. Taemin hosszú ujjai, amik máskor gyengéden simogatták fehér bőrét; amik oly sokszor érintették kedvesen arcát, most vértől ázottan fogták közre az életlen konyhakést, mellyel a fiatal nagy serényen szabadította meg fekete bundájától az öreg kandúrt. Teste duzzadó hústömbként terült el szerelme ölében.

Yixing szemei csak a vöröset látták; a veszélyt jelző lámpa élénken villogott agyában, miközben a vasas szag egyre inkább mérgezte szervezetét. Szíve vadul kalapált, mintha türelmetlenül sürgette volna a férfit arra, hogy meneküljön, ám mégsem mozdult. Kezei teste mellé hulltak, lebénulva figyelte a jelenetet, míg végül csak egy kérdés tört elő belőle: - Miért?

A fiatalabb mozdulatai először csak lelassultak, majd végül végleg megálltak a metélésben és arcát felemelve nézett az idősebb szemébe. Annyira más volt. Az idősebb kénytelen volt döbbenetében egy esetlen lépést hátratántorodni.

Olyan érzése volt, kedvesére pillantva, mintha egy teljesen más, idegen ember nézett volna fel rá. A lágy, barna tekintet sziklakeménnyé változott, s eltűnt belőle minden kedvesség és eredendő ártatlanság. Helyüket vad durvaság vette át. Nem tudta eldönteni, hogy a félig-meddig megnyúzott házi kedvenc látványa kavarta-e jobban fel, vagy az, hogy a másik ennyire kifordult önmagából. Úgy érezte, tényleg kiismerte a fiút az évek folyamán, tudta, hogy miket szeret, s mit nem; hogy mi a fontos számára, mi elenyésző. Sőt azt is, hogy nem ápol túl jó viszonyt a pénzügyekkel, de mindennek ellenére egy fáradhatatlan, életvidám figura volt. Viszont, ahogy ott ült előtte a fűben, s még világosbarna hajtincseiből is vércseppek hulltak alá, rá kellett ébrednie, hogy ez korántsem volt így. Félelme beigazolódott: Taeminnel valami nem volt rendben, s ő maga kevés volt ahhoz, hogy ezen segítsen.

Kedvese hangja higgadt és tiszta volt, ahogy kiejtette a szavakat: - Gonosz volt.

~ Aida & 菫