A vámpír éjszakája || 2JAE & XINGBUM

Műfaj: egyperces, slight angst, (thriller?)
Érintett banda: EXO, GOT7
Páros: Im Jaebum x Choi Youngjae  & Im Jaebum x Zhang Yixing
Figyelmeztetés: enyhe slash, burkolt gyilkosság, szereplő halála 
Korhatár: 15+

Sok mindent hallottam.

A kocsmából kiszűrődő dulakodás és örömteli ujjongások zaját; a keskeny utca végében vihorászó, fiatal lányokat. A főúton elhaladó járművek motorjának búgását és kerekeinek súrlódását; a háztetőn motoszkáló macska puha mancsainak simulását. Leginkább mégis a Youngjae nevű egyetemista halk sóhajait; szívének gyors dobogását és légzésének szabálytalanságát, miközben ajkaimmal nyakát kényeztettem. Majd az elfúló horkantást, mely majdnem kiszaladt meglepetésében torkából, mikor megérezte a hideg pengét kezemben.

Sok mindent láttam.

A kocsmaajtó ablakán áttűző lámpafény által megvilágított, töredezett járdaszegélyt. A főútra vezető kanyarban ölelkező leányok elcsattanó csókjait. A mállott falat, melynek Youngjae döntötte neki hátát, miután kiestünk a lebuj bejáratán, egymásba feledkezve. Cserepes ajkait; kócos fekete haját, majd tágra nyílt, gesztenyebarna tekintetét és vértől vöröslő nyakát.

A rémületet nemcsak láttam, éreztem is.

Úgy, ahogy a szélmentes sikátor állott levegőjét is; a fülledtséget, ami a közelgő esőt jósolta. A kocsmából kiáramló alkohol keserű szagát és az utcában elhelyezett ezeregyszáz literes szemétkonténer bűzlő tartalmát. Youngjae vérének vasas illatát és sűrűségét nyakára font ujjamon. Félelmét, ami rothadó húsként sértette orromat.

Figyeltem őt.

Hiszen nemcsak angyalian szép arcát szerettem volna nézni; lelkének eltávozása érdekelt. Látni akartam, ahogy az élet elszáll belőle; ahogy szemeiben – melyek tágabbra és tágabbra nyíltak, tükrözve rettegését – kialszik a fény. Mintha kioltanának egy lámpát. Lekapcsolják benne azt, mely mindvégig működtette. Hogy a test börtönébe zárt lélek hova vész? Talán az érdekelt legkevésbé.

Visszafojtottam lélegzetemet.

Nyakán ejtett sebe túl hamar uralma alá kerítette. Gyenge volt. Mintha nem küzdött volna annyira az életért, mint azelőtt megannyi sorstársa. Izmai elernyedtek, teste kezeim közé esett, feje hátracsuklott. Szemei elködösültek – a fény, mely csillogást, lelket öntött beléjük, kialudt. Láttam, ahogy földre ejtett testét lassan körbeöleli egyfajta auraként saját vére, mintha védelmezné, akárcsak a napot sugarai vagy a porzókat a lágy szirmok. Csak terebélyesedett és folyt tovább, teljesen kiürítve ereit.

A látvány kevés volt.

Többet akartam. Több vért. Több élettelen testet. Több kialudt fényt. Több rongybabaként fekvő hústömböt. Több örök magányra lelt emberi lelket. Látni akartam, ahogy kivérezve, magatehetetlenül adják át magukat a sötétségnek. A másvilágnak, ami végtelen alagútként nyeli el a háborgó, fénytelen lelkeket.

Másnap este ismét láttam.

A mozi hatalmas vásznát, a hosszú sorokba rendezett székeket, az emberekkel megtelt teret. S legfőképp őt; sötét bogárszemeit, szálkás testét és apró gödröcskéit, mikor mosolyra húzta ajkait.

- Elnézést – szabadkoztam, miután szándékosan térdének ütköztem és ráejtettem popcornom tartalmának felesleges negyedét. Nevetve nézett fel rám, miközben beljebb húzta lábait. A sors újabb játékaként foghattam fel, hogy mellé kaptam jegyet. Lágyszívű és nyílt embernek tűnt – könnyű alanynak. – Jaebum – fordultam felé, nevemet nemes egyszerűséggel kiejtve, mintha mindig csak ezt az egy szót ismételgetném.

Majd ismét hallottam.

A beszélgető emberhadat. Nevének aranyos kiejtését, kínai akcentusát. A film kezdése előtt elfogyasztott popcornok roppanását a fogak között; az üdítők szürcsölgetését és halk nevetések összefolyását. Mikor felém intézte első kérdését („Egyedül jöttél, vagy…?”), tudtam, lelkének egy darabkája már az én kezeimben van, majd egészének felszabadítása is rajtam múlik.

~ 菫