Step by step - Első madártoll || JEONGCHEOL

Első fejezet.:3
Jó olvasást!~

HÁZI DOLGOZAT

Kíváncsian tekintettem körbe a folyosón. Már öt perce becsengettek, de a tanár még sehol nem volt. A héten persze én voltam az ügyeletes diák, így a terem előtt állva figyeltem, melyik tanuló iszkolna ki. Még ha ezt nálam egyik sem kísérelte meg, a oktató késéséért ugyanúgy én voltam a felelős. A tanári azonban a másik szárnyban volt, ami alapból beletelt jó pár percbe, mire innen oda bárki eljutott.

Úgy tettem, mint aki nem vette észre az idő előreszaladását, s az ablak alatt lévő radiátornak dőlve fütyörésztem. Reméltem, hogy a tanár minél hamarabb ideér, s a tizedik perc nem telik le, különben még én lettem volna a ludas annak késéséért. Még csak szerda volt, de már a héten kaptam egy kisebb kioktatást a házirend betartása miatt. Nem kívántam még egyszer végighallgatni az osztályfőnök irritálóan magas hangjával rikácsolt prédikációját, de még az is vonzóbb volt a felesleges sétálásnál. 

Szememet forgatva állapítottam meg, hogy már nyolc perc is eltelt a becsöngő óta. Az ember azt hinné, ha már az oktatók elvárják, hogy a diákok már jelzőnél az osztályteremben tartózkodjanak, akkor ők is szabályt betartva jelennek meg az ajtóban már csengetéskor. Ám ezek a tanárok erőszeretettel henyéltek az étkezőben, mintsem hamarabb induljanak el a tanórára. A legpoénosabb mégsem az volt, hogy nem jártak be időben, hanem, hogy elvárták: a tanuló felügyelje késésének tartamát is, s a szenilis vénemberekért a fiatalabb járjon el, hiszen az oktatók még afelől is felmentést kapnak, hogy a saját órarendjüket figyeljék. A tanárok helyett az ügyeletes diák kap megrovást, mintha ő tartozna felelősséggel a másik munkateljesítménye miatt. 

Mérgelődésemből egy kóborló srác rántott vissza. Azonnal felé kaptam fejemet, s már oda is szóltam volna neki, mikor felismertem. Megszokott, fekete aurája vonzotta tekintetemet, mint minden áldott alkalommal, mikor feltűnt a közelemben. Fekete, lófarokba fogott, hosszú haja tökéletes kontrasztban volt sötét sminkjével, ami nála már a hétköznapi viseletnek számított az öltözékével egyetemben. 

Az év első pár hetében furcsálltam mind a megjelenését, mind a viselkedését. Oldalt felnyírt frizurája először nagyon meghökkentő volt nemcsak a tanároknak, de még nekem és az osztálynak is. Az elmúlt két hónapban nem kereste a társaságot. Sokan azt hinnék, hogy ennek köszönhetően a tanulmányi eredménye tökéletes, hiszen nem foglalják le a baráti szálak erősítése, ám ez egyáltalán nincs így. Az osztály legrosszabb tanulója volt. Minden órát, minden szünetet, minden programot telefonjával és zenelejátszójával vészelt át, mintha nem is állt volna szándékába tudomást venni az emberekről. A tanárok felszólításai hidegen hagyták; egyértelműen csak azért járt be a tanórákra, hogy ne legyen igazolatlanja. 

A terem ajtaja mellett vetette neki hátát a falnak, s mobiljába temetkezve várt valamire - Isten tudja, mire.

Tekintetemet elszakítottam róla, s ismét karórámra tekintve állapítottam meg a mutatók állását. A tanár már tizenkét perce késett, így kelletlenül, de el kellett indulnom a másik szárnyba, ha nem akartam az egész osztály előtt hallgatni a prédikációt. Bármily meglepő, nem tudtam annyira közömbösen viselkedni a megrovásokon, mint a falnak támaszkodott Junghan. 

Fejemet alig észrevehetően húztam be, mikor elhaladtam előtte. Tudtam, kevés annak az esélye, hogy megállít, mégis tartottam attól, hogy valaha kommunikálnom kelljen vele. A sarkon befordulva gyorsítottam lépteimen, ám a lépcsőre kanyarodva szó szerint beleütköztem a marketing tanárom komor képébe. A földre pottyant szemüveg és napló után nyúltam, remélve, hogy egyiknek sem esett baja. 

- Elnézését kérem, Soohyun tanár úr! - hajoltam meg, miközben a felszólított felé nyújtottam a holmijait. Ijedten, kipirult arccal hajtottam le fejemet, miközben az oktató szóra sem méltatva indult meg a termünk felé. Lassú és szégyenletes léptekkel követtem be az osztályba. A folyosóról szerencsére már Junghan is bevonult, így ettől a kellemetlenségtől legalább megóvott az Ég. Mindenki a teremben tartózkodott, s egyszerre állt fel, majd köszönt a komor és közömbös oktatónak. Jelentés után hátrasiettem a helyemre. Nem akartam, hogy akár csak egy pillanatban is részesítsem a tanárt, amiben szerencsétlen balesetemet elemezhette volna ki mindenki előtt.

Az óra háromnegyede már eltelt, mikor végleg megelégeltem, hogy ez már a negyedik alkalom volt, mikor semmi újat, semmi érdemlegeset nem vettünk. Kezdtem unni, hogy a tanár folyamatosan ugyanazokat a definíciókat kérdezgette; hogy a kereslet-kínálat alapfokáról nem képes az osztály feljebb lépni; hogy a tanóra első negyede a diákok felesleges lefeleltetésével telt, hiszen csak ugyanazok az emberek tudták a feladott fogalmakat. 

A füzetem tetejére firkálgattam, mikor Soohyun tanár úr már harmadjára ismételte el a piactípusokat. Első körben sikerült lekörmölnöm mindent, amit elmondott, az osztály legnagyobb része mégis sokáig tökölt egy-egy újabb témakör idején. 

Csak akkor emeltem fel kezemen pihentetett fejemet, mikor a tanár kiejtette a szegmens szót, hiszen ez már egy olyan fogalom volt, aminek a definícióját ugyan megtaláltam volna a tankönyvben, de az túlbonyolított formában nem lett volna megtanulható számomra. 

- Az év első házi dolgozata, vagy ha úgy szimpatikusabb Önöknek: projektje ezzel kapcsolatos lesz. Párokba lesznek osztva, otthon pedig közösen kiválasztanak egy szegmenst, és annak igényfelmérése után pár embert akár az iskolában, akár a város bármely másik részében kikérdeznek. - Szerintem nézhettem úgy a tanárra, mint aki mutánst látott, de nem túlzás, hogy szart sem értettem abból, amit mondott. A füzetemre nézve olvastam el a gondolkodás nélkül lefirkantott definíciót, de a megvilágosodás még így sem talált meg. Rémülten tekintettem körbe a terembe, ám a többiek zavaros mormogását látva és hallva némiképp megkönnyebbültem. Szokás szerint csak a copfos fej feküdt az asztalon, s nagy valószínűséggel az esti alvást pótolta be, nem törődve azzal, hogy az osztály felháborodott az év első nagyobb feladata hallatán. - A párokat már a szünetben összeállítottam, szóval ez nem szabadon választható. - Meghökkenve tekintettem a tanárra. Bár meglepett a dolog, de tudtam, nincs mitől tartanom, hiszen osztályelsőként mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam, így teljesen mindegynek számított, kit oszt ki mellém. - A párok pedig: Jongup és Jimin, Taeyong és Youngho, Youngmin és Sangwon, Sanghyuk és Minki, Yuta és Jisoo, Seungcheol és Junghan... - Tessék?! 

- Tanár úr, elnézést, de...

- Ne zavarjon meg beszéd közben jelentkezés nélkül, Seungcheol!

- Elnézést, tanár úr, de biztos rosszul hallottam... Úgy vélem, Ön nem Junghant írta mellém.

- Nem, fiam, nem tévedek. Én csak felolvasom, amit a lapra írtam osztályzatok alapján.

- De, tanár úr...

- Értsd meg, Seungcheol, az új osztálytársuknak kell némi segítség teljesítmény terén, és mivel maga a legjobb tanuló ebben az osztályban, így természetes, hogy Ön lett mellé beosztva. - Ellenkezésem bennem rekedt; nem bírtam mit mondani. - Hol is tartottam? Á, igen! Kwangmin és Sungjae...

- Nézd a jó oldalát! Hallani fogod a hangját - súgta oda nekem Jisoo vigyorogva. Hitetlenül ráztam a fejemet, miközben jobb oldalamra tekintve meredtem az idétlen megjegyzés tulajdonosára.

Az óra utolsó tíz perce iszonyat gyorsan eltelt, miközben azon agyaltam, hogy hogyan kellene megszólítanom a mellém beosztott osztálytársamat. Ha a padja elé állok, felfigyel rám? Vagy faképnél hagy, mintha ott sem lennék? De lehet, hogy már csengetés után elszelel valamerre... Nem a visszautasítástól tartottam, hiszen egyedül is meg tudtam volna birkózni a feladattal, hanem attól, hogyha levegőnek néz, akkor azt az egész osztály előtt tenné meg. Ennél kínosabb szituációt meg el sem képzelhetett volna egy magamfajta. 

Úgy voltam vele, inkább megcsinálom egyedül, és nem is szólok neki, de... Hamar fény derült volna arra, hogy nem is avattam be a srácot ebbe a dologba, akkor pedig biztos elő lettem volna véve. 

Kicsengőnél hatalmasat sóhajtva terültem el a padon. Soha nem éreztem magam még ennyire tehetetlennek, ha egy házi dolgozatról volt szó. Most mégis... Még egy tehén ellésének végigkísérése is hívogatóbb volt abban a pillanatban. 

Reménykedve pillantottam fel, hátha a fekete srác eltűnt már a teremből, ám csalódnom kellett. Bedugott fülének köszönhetően nem hallotta a kicsengőt, ahogy a ricsajt sem, ami körbelengte. Nyugodtan aludt tovább még akkor is, mikor hatalmas erőt gyűjtve sétáltam a padjához, majd határozottan meg is álltam mellette. Megbökdöstem vállát, még mielőtt a maradék bátorságom el nem illant. 

Fáradtságtól ködös tekintetét rám szegezte, majd fejét teljesen felemelte a padról. Meglepetten realizáltam, mikor fülesét is kihúzta egyik kagylójából, s majdhogynem minden figyelmét nekem szentelte. Kérdőn tekintett rám, de nem látszott annak jele, hogy tényleg kíváncsi lett volna a mondandómra, ami cseppet sértő volt számomra, majd bal szemöldökét türelmetlenségből felhúzta. Nemhogy örülne, hogy végre valaki próbál kommunikálni vele! Egyáltalán beszélt már vele bárki is az osztályból? Anti-szemöldök piercingje most kifejezetten bizarr látványt keltett bennem; ilyen közelről még nem láttam az arcát, pedig most is volt közöttünk jó két méter távolság. Ráadásul ő ült.

- Khm... - Remek, jobban el sem kezdhettem volna -, az a helyzet, hogy a tanár melléd osztott be a projekt elkészítésénél... És... Hát...- frusztráltan fújt egyet, majd a padból felállva dobta bőrtáskáját a vállára.

- Utolsó óra után legyél a suli előtt. Nem várok - kellemes hangjától földbe gyökereztek lábaim, miközben kikerült.

Tátott szájjal tekintettem magam elé, majd mikor feltűnt, hogy viselkedésem miatt sokan úgy néznek rám, mintha meggárgyultam volna, visszasiettem a padomhoz, majd elindultam a földszinti testnevelés terem felé. Sok kérdés szaladt végig az agyamon, mégis csak azon tudtam agyalni, hogy milyen könnyedén fogadta a dolgot. Még rá sem kérdezett, hogy milyen projektről beszélek...

~ 菫