Műfaj: oneshot, slice of life, slight angst
Érintett banda: NCT/SMRookies
Páros: Ji Hansol x Nakamoto Yuta
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
Korhatár: 12+
Megjegyzés: A történet imádott írónőm, Aquatic hosszas könyörgésére született meg. Remélem, elnyeri tetszésedet, még ha nem is rózsaszín-buborékos fluff, hehe.~
Yuta agyán
sokadjára futott át a gondolat, hogy jobban tenné, ha addig lépne le, míg
munkatársa még az igazak álmát alussza. Ám érzései mást súgtak; ki akarta
élvezni, hogy Hansol őt öleli; hogy karjával az ő derekát szorítja magához;
hogy a férfi bódító illata közvetlen mögüle férkőzik be orrába. Tudta, hogy az
idősebb nem úgy gondolt rá, mint ahogy ő azt szeretné, mégsem volt elég
határozott azok után, hogy az éjszaka csak az övéké, kettejüké volt. Már akkor
tisztában volt azzal, hogy nem helyes, amit tesznek, sőt ennek tetejébe még meg
is fogja bánni, miután a reggel sebeket ejt szívén.
Ennek ellenére
képtelen volt mozdulni; félt, hogy az idilli hangulat túl hamar a semmibe vész
majd és csak a keserű sötétség marad neki. Sosem akarta hitegetni magát, ezért
nem is próbálkozott be Hansolnál, ám az előző éjszaka más volt. Mindketten a
kelleténél többet ittak. Igen, biztos volt benne, hogy józan állapotban a másik
ellökte volna magától, mikor vastag ajkaira hajolt, hogy alkoholmámorban fürdő
csókot kezdeményezzen. Mégis megmelengette szerelmes szívét, hogy a férfi úgy
ölelte magához, mintha soha nem akarná elereszteni; mintha élete múlna a másik
jelenlététől.
Nagyon korán
ébredt fel, s épp ezért nem is reménykedett abban, hogy Hansol hamarosan
felébred, ám a halk motoszkálás a szoba csukott ajtaján kívül megfagyasztotta
ereiben vérét. Levegőt alig mert venni, hogy jobban hallja a kinti halk zajt,
ám Hansol hortyogása mindezt lehetetlenné tette. Kitágult pupillákkal vert
hevesen szíve, maga sem tudta, miért riadt meg ennyire, holott nem tudhatta,
hogy munkatársának volt-e lakótársa, esetleg háziállata.
Mély levegő
után azonban úgy döntött, így már képtelen visszasüllyedni a jóleső burokba,
amit Hansol közelsége és az elmúlt est emléke adott meg neki. Óvatosan emelte
le magáról a férfi karjával együtt a vékonyka takarót, remélve, hogy nem
ébreszti fel a másikat. Szinte lopakodókat megszégyenítő módon kapta magára ruháit
és osont a szoba ajtajához. Még visszanézett utoljára Hansol kisimult arcára és
elnyílt ajkaira, megállapítva, hogy az idősebb egy pillanatra sem ébredt meg,
majd a kilincset lenyomva hagyta magára munkatársát. Arra azonban nem
számított, hogy a helyiség bejárata előtt közvetlen egy apró gyermek szorongatta
babáit.
A kislány
érdeklődve pillantott fel Yutára, aki lassan rakta helyére az összes kirakós
darabkát agyában, majd, mint akit villám csapott meg, szótlanul hagyta el a
lakást. A liftig meg sem állt, s remélte, hogy senki nem lesz olyan bátor, hogy
vele együtt akar lemenni a földszintre.
~*~
Yuta aznap
kifejezetten örült, hogy vasárnap volt. Nyugodt lelkiismerettel zárkózott el a
külvilágtól és méltatlankodott minden miatt. Hibáztatta magát, amiért nem volt
elég körültekintő és valószínűleg egy házas emberrel feküdt le előző éjszaka.
Hansol sosem említette neki a családját, így okkal hihette, hogy egyedülálló.
Vagy elvált volna?
Nem tudta, mit
gondoljon a kialakult helyzetről, ám mikor Hansol jóvoltából hangosan
felzendült mobiljának csengőhangja, mozdulatlanul meredt a kijelzőre. Hagyta,
hogy kicsengjen, nem vette fel, mintha nem is hallotta volna.
Az
elkövetkezendő pár órában időközönként ez az állapot megismétlődött, mígnem
Yuta megunta s teljesen lenémította telefonját, majd a konyhapulton felejtve
ment át a nappaliba egy forró kávé kíséretében. Nem akart Hansollal beszélni.
Tudta, hogy valószínűleg gyerekes az, amit tesz, de ezt az idősebb nem értette
volna meg. Biztos volt benne, hogy munkatársa csak a hirtelen eltűnése miatt
hívná fel, esetleg bűntudatból, de nem azért, mert hasonlóan Yutához jól érezte
magát előző este. Már az is formát öltött agyában, hogy a másik csak egy
éjszakára élvezte ki könnyelműségét, amiről fogalma sincs a másiknak, miért
ment ilyen egyszerűen.
Apró
könnycseppeket törölt le agresszívan szeme sarkából, majd a pokrócba
beburkolózva hagyta, hogy agya kikapcsoljon az unalmas filmek semmitmondó
jelenetein.
~*~
Másnap reggel
Yuta elgondolkozott azon, hogy nem megy be dolgozni – teljesen mindegy volt már
neki, csak Hansollal nem akart összefutni. Ám lelkiismerete nem hagyta nyugodni,
így kénytelen volt a szokásosnál jóval korábban metróra szállni, hiszen
visszaaludni már nem akart.
Hamar az
irodaház megszokott papír és tinta illatú falai között lépdelve haladt saját
asztala felé. Úgy vélte, majd a sok adatellenőrzés lefoglalja gondolatait, ami
meg is hozta várt sikerét egészen addig, míg el nem fogytak és el nem érkezett
az ebédidő. Életében most először bánta, hogy nincs mit csinálnia; hogy ilyen
hamar kifogyott a teendőkből és még a szünete is beköszöntött. Ám amikor Hansol
asztala felé pillantott, rá kellett jönnie, hogy aznap nemcsak ő gondolkodott
el a kimaradáson, ugyanis munkatársa helyén semmi sem lett elmozdítva reggel
óta. Az aggodalom hamar mardosni kezdte testének minden pontját.
Az épülettel
szembeni gyorsétterembe szaladt át, agyában többször elvetve az ötletet, hogy
fel kellene hívnia a másikat. Ám be kellett látnia, hogy minél hamarabb túlesik
rajta, annál hamarabb mehet vissza nyugodtan dolgozni, anélkül, hogy rémképei
lennének arról, mégis mi történhetett az idősebbel. Mielőtt meggondolta volna
magát ismételten, tárcsázni kezdte munkatársát. Alig két csengés kivárása után
szívét vad vágtába küldő hang szólalt meg a másik oldalon.
- Yuta –
szinte csak egy leheletnek tűnt, ami mégis nevét formálta. – Minden rendben?
Úgy eltűntél tegnap és még a telefont sem…
- Nem jöttél
ma be – szakította félbe. Érezhető volt hangján a rosszallás, mégsem akart
felesleges köröket futni. Őt csak az érdekelte, miért nem jelent meg a másik.
- Áh, igen.
Joohyun lebetegedett, nem hagyhattam egyedül. – Yuta szíve fájdalmasat dobbant,
ahogy ismét maga előtt látta a kislány érdeklődő, csokoládészínű tekintetét,
ami annyira hasonlított Hansoléra.
- Nem mondtad,
hogy gyereked van – alig hallhatóan csúszott ki száján a vád, így biztos volt
benne, hogy a másik nem értette a túloldalon mondanivalóját.
- Mi? Yuta,
alig hallak, hol vagy most? – hangjában halványan érezhető volt az aggodalom és
őszinte érdeklődés, őt mégis hidegen hagyta.
- Van egy
lányod.
Határozott
kijelentése nem várt reakciót váltott ki az idősebből. Hansol nevetése más
körülmények között édes dalként csengett volna számára, most azonban egyenesen
sértette fülét. Kinevette őt… Szavak
nélkül tűrte, rideg arckifejezéssel a másik indokolatlan jókedvét, miközben
benne a keserűség méregként vájta magát egyre mélyebbre.
- Yuta –
szólalt meg végül, nevét érzékien kiejtve, amitől hirtelen eszébe jutott a
szombat este, mikor hasonló hangsúllyal súgta közvetlen fülébe –, ő a húgom.
- Te… most szívatsz?
– bár rosszindulata nem múlt el, mégis szétáradt testében egyfajta
megkönnyebbülés.
- Nem, dehogy.
Találkozzunk, miután végeztél a munkával, a sarki kávézóban – ismét felnevetett
a túloldalon. – Sok minden tisztább így…
- Ne nevess
ki!
- Ugyan,
várlak a kávézóban. Jó munkát! – Yuta válaszát meg sem várva szakította meg a
hívást.
A fiatalabb
elhűlve nézett karórájára, majd kisebb szitkozódás után visszasietett az
irodaházba a hét perce lejárt ebédszünetéről – boldog, mégis bizonytalan
mosollyal arcán.
~ 菫
Szia~~
VálaszTörlésEl se hiszem még mindig, hogy végre megírtad T_T Vééégre végre végre megkaptam a Yusolt, amivel annyira nyúztalak már nem is tudom mióta, de azt kell mondjam, megérte várni.
Mikor láttam, hogy slight angst, egy pillanatra megijedtem, hogy dehátilyesmirőlnemvoltszó, hogy angst, de aztán nekiláttam inkább az olvasásnak. Azt hiszem az elejére a reakciómat nem részletezném itt, azt láthattad, viszont az a kis csavar a lánnyal engem is meglepett és sikerült is elhitetned velem, hogy a lánya. Azt gondoltam, esetleg elváltak már az asszonnyal, vagy csak becsúszott a gyerek, szóval biztos voltam benne, hogy Hansol nem házas.
De Yuta olyan butus ;;;;; Hát ha keres téged a fickó, nyilván nem véletlenül teszi, vedd mán fel azt a nyomorult telefont, fiam >< Azért Yuta "viszonzatlan" szerelme egy kicsit fájt a lelkemnek, de a vége... a vége tökéletes <3 Életszerű, szívet melengető. A fogalmazásod meg jaj, különösen tetszett most. Kifejező, de nem túlbonyolított, az a fajta, amit Anna úgy szeret. *o*
Szóval köszönöm az élményt, nagyon tetszett, megyek és megint kiugrom az ablakon boldogságomban \*o*/.
Sziaa.~
TörlésKétszer már elkezdtem választ írni, de egyszer kitörlődött, majd másodjára telefonról voltam és meguntam már az első szónál. ._. Most viszont végre itthon vagyok (*0*) és eljutottam a gépig is, szóval... Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott a válasz, de nagyon-nagyon hálás vagyok minden egyes kommentedért, ezért meg főleg!
Nem is tudom, miért húzódott ilyen nagyon el az, hogy megírjak velük egy történetet, de nagyon röstellem, mentség nincs rá, főleg, hogy sok más sztori került fel helyette blogra.:c Szomorú.
Én igyekeztem fluffot írni. ._. Téééééényleg. De ismersz, tudod, hogy nagyon nehezen tudok fluffot írni, ahhoz nagyon okés kedvemben kell, hogy legyek. A slice of life is aranyos szokott lenni nálam(?), csak egy enyhe bú volt a sztoriban.:c
Az elejére a reakciód nem publikus, hahahaha, na nem baj, a napokban úgyis megjegyeztem, hogy vannak Hansol-napok is, ejnye. Próbáltam valami egyedit(?) kitalálni, amiről még nem olvastam, vagy mi, remélem, hogy sikerült. De már én magam sem tudom, hogyan jutott eszembe. ._. Valószínűleg instán láttam egy édes gyermeket, már nem tudom (ahhoz képest, hogy utálom a taknyosokat, lol).
Btw nem volt viszonzatlan, legalábbis én nem úgy szántam, máskülönben Hansol nem kereste volna annyiszor.:3 Csak Yuta fejében öltött úgy alakot a dolog, hogy viszonzatlan, haha. Örülök, hogy tetszett a fogalmazásom, bár nekem nem igazán tűnik fel a változás egy-egy írás között, sőt lehet, hogy amúgy sem, így nem tudom, mi jó és mi nem.
Ne ugorj ki az ablakon.ToT Szükségem vannak az írásaidra! Főleg egy suchenre, most nagyon kellene nekem velük egy kis könnyed novella, szóval pls, írj! Vagy johntent. ._. *nem követelőzik, dehogy* Megyek, visszadőlök haldokolni az ágyamba, hátha kikúrálom magam holnapra, te meg addig bőven megírhatod valamelyiket.:3
Tényleg nagyon-nagyon köszönöm a véleményedet!
Sumire