Egy éltető lételem || TEUKCHUL

Műfaj: egyperces, slice of life
Érintett banda: Super Junior
Páros: Leeteuk [Park Jungsoo] x Heechul [Kim Heechul]
Figyelmeztetés: bromance elemek
Korhatár: 12+

- Heechul? – kelt fel a kanapéról a férfi, majd a bejárat felé tekintett, ahonnan a zajt hallotta.

Barátjának már fél órája meg kellett volna érkeznie, ennek ellenére azonban semmi jelét nem mutatta annak, hogy sietne a megbeszélt találkára, amit – most kivételesen – az idősebb otthonában ejtettek volna meg.

Visszakuporodott a kanapé szélére, s térdeit felhúzva próbált minél kisebb helyet elfoglalni. A karfának dőlt, majd egy mély sóhaj után lábaira engedte fejét. Késő este volt már, s bár tudta, barátja akármelyik pillanatban megérkezhet, mégis készségesen hunyta le szemeit egy kis pihenés céljából.

Apró félelem bújt meg benne az előbbi ajtókaparászás miatt, de ezen kívül nyugodt szívvel és gondolatok sokaságával aludt el. Élete egyik legrosszabb álmában volt része aznap éjjel, melyet egy hasonlóképp kellemetlen ébresztő követett.

- Jungsoo hyung! Hé! Jungsoo, kelj már fel! – rázogatta a vendég az alvó férfit. Még mindig a kanapén foglalt helyet, ám az éjszaka folyamán elterült rajta, s bár kényelmetlenül, de fekve aludta ki magát. Mármint aludta volna... - Hé! Ne haragudj rám... Tudom, hogy este jönnöm kellett volna, de Sooyeon becsöngetett hozzám egy vadítóan dögös ruciban. Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy vajon milyen formás idomai lehetnek a ruha alatt - kuncogott egy jót a vendég, miközben beljebb tolta barátja lábait, s kényelmesen helyet foglalt a kanapé szélén.

Az idősebb csak lemondóan sóhajtott egyet. Na, nem azért, mert barátja egy lány miatt nem jött el hozzá, sokkal inkább amiatt, hogy tudta jól, azok ketten tegnap éjjel lefeküdtek egymással. S bármennyire is esett rosszul neki, saját érzéseit még magának sem akarta bevallani.

Álmosan és forgó gyomorral ült fel a kanapén, barátjával szemben, és csak bámult rá, míg a fiatalabb öntötte magából a mondanivalóját. Körülbelül az élettörténetének megfelelő mennyiségű szó hagyta el száját, mikor már csak vigyorogva leste a mellette ülő, megkínzott arcú barátját.

- Hé! Akkor nem haragszol, ugye? Biztos megérted. Egy bombázónak nem lehet ellenállni... De hé! Te neked mikor volt utoljára az ágyadban egy virágszirom? – váltott perverz vonásokra arca.

- Két napja – legyintett az idősebbik, s elnézett a szoba másik falára, amin csupán két kép lógott: egy a nagyszüleiről és egy a szülei esküvőjéről. Tudta, hogy nem kellene hazudnia barátjának, de ez csak egy apró füllentésnek minősült... Azt nem mondta, hogy nőre gondol. Valamivel ki kellett eresztenie a felgyülemlett feszültséget, s az a törékeny alkatú srác tökéletesnek ígérkezett erre az alkalomra. Mindvégig barátját képzelte maga alá, ami miatt később mély eszmecserébe zuhant magával. Senki nem tudta róla, hogy meleg, s nem is akarta, hogy ez megváltozzon. Magának is elég nehéz volt beismernie.

- Oh, a kis huncut – vigyorgott barátja, majd nem is boncolgatta tovább ezt a témát. Az idősebb csak örült annak, hogy a másikat nem érdeklik a szaftos részletek. Nem akart belemenni a dologba, a végén még elkotyogta volna magát. – Van valami kaja?

- Szolgáld ki magad – mutatott a konyha felé, ami barátjának bőven elég volt engedély gyanánt. Úgy szelelt át a másik szobába, mintha üldözték volna.

Az idősebb még pár percig emésztette a hallottakat, a kanapén ülve, majd ő is követte barátját a konyhába – aki már egy adag ételt melegített s hatalmas vigyorral az arcán fordult meg. Nagyot dobbant szíve vendége kellemes kisugárzásának hatására. Melegség áradt szét testében, s azt kívánta, bárcsak az övé lehetne; ha többet nem nézne nőre, csak őt szeretné. De barátja semmi jelét nem mutatta eddig annak, hogy vonzódna a saját neméhez is. De mi van, ha ő kivétel lenne? 

Sokszor tette fel magának ezt a kérdést, de Heechul volt az egyetlen igaz barátja még a gimnázium kezdete óta, akire számíthatott, ha valami történt; aki mindig támaszt nyújtott, ha ő épp széthullani készült. Nem akarta mindezt felrúgni a közeledésével, akár érzéseinek elárulásával. Számára barátja egy éltető lételem volt, mint másnak a víz vagy az étel. Szomorkás mosoly terült el arcán, majd a fiatalabbik mellé állt, mikor a mikró éles pityegéssel jelezni kezdte a felmelegedési idejének lejártát.

- Te nem eszel?

~ 菫