A Valentin nap || KRISHO

Műfaj: egyperces, fluff
Érintett banda: EXO
Páros: Wu Yifan / Kris Wu x Kim Junymeon [suho]
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem
Korhatár: 12+

Megjegyzés: A történet Sárinak íródott, egyfajta kárpótlásképp. Remélem, elnyeri tetszésedet és örülni fogsz neki!

Hanyagul szórta el a padlón, majd kisebb morgolódások közepette ismét összeszedte őket. Szerette volna még ezt is tökéletessé tenni, ám a pihekönnyű rózsaszirmok megnehezítették dolgát – hol egymásra tapadva egy helyre esett le több is, hol szanaszét terpeszkedtek a halványkék burkolólapokon, nagy hézagokat hagyva maguk között.

Junmyeon lassan már fél órája azzal próbálkozott, hogy a fürdőszobában is ugyanolyan gyönyörű mintázatot hozzon össze, mint kint a nappaliban. Már minden helyiség romantikus fényben égett, gyertyalángok harmonikus lustasággal világították be a ház fontosabb részeit; a virágszirom mindenhol ugyanolyan jelentőséggel volt jelen, mintha léptei nyomán teremtek volna ott. Ám Junmyeon valójában már azóta foglalkozott otthonuk feldíszítésével, mióta párja kilépett a bejáratin. Addig sunyin tettette az alvást, remélve, hogy Yifan semmit sem sejt az egészből. Mert hát akkor mégis hol maradna a meglepetés?

Szíve nemcsak az izgalomtól vert hevesen, hanem az aggodalomtól is, hogy a fránya rózsaszirmok miatt kicsúszik az időből és párja idő előtt hazaér, ezzel leleplezve őt még csak a munkálatok felénél. Bosszankodva rakta le a kosárkát, amiben a maradék, kevéske virág volt, majd kisietett a fürdőből, hogy a konyhában berakja a sütőbe a pitét, amit nagy odafigyeléssel készített el még délelőtt. Azóta csak a pulton hagyva, ronggyal letakarva várt arra, hogy Junmyeon végre berakja a sütőbe és aranybarnára sülve foglalhasson majd helyet az asztalon.

Úgy vélte, ráér az a fürdő, így a hálószobába sietve gyújtott meg ott is még két gyertyát a másik négy mellé. Az éjjeliszekrény irányából már akkor a vanília és fahéj kevert aromája lengte be a helyiséget, mikor átlépte a küszöböt, neki mégsem volt elég a hangulatteremtő mécsesekből. Mindig szerette a parányi lángfoltokat, ahogy a viasz lassan vált folyékonnyá, akárcsak Yifan szíve annak idején, mikor megismerkedett vele és hetek múltán is csak egy apró mosolyt volt képes kicsikarni az idősebből. Lassan szerették meg egymást, mostanra mégis elválaszthatatlanokká váltak. Mindamellett, hogy egy párt alkottak, legjobb barátokká váltak. Feltétel nélkül bíztak meg egymásban, mit sem törődve azzal, hogy hány rosszakarójuk volt mindkettejüknek. Csak a jót látták, mikor együtt lehettek.

A konyhában már nagyban érződött az almás sütemény erős aromája, mikor Junmyeon teljes felszereltségben állt meg az egész alakos tükör előtt. Direkt olyan ruhadarabokat választott, amikről tudta, hogy Yifan oda és vissza volt az első pillanattól kezdve. Fekete nadrágja lábaihoz simult, kiemelve párja által úgy imádott idomait, míg bézs színű, lenge inge szemérmetlenül hívta fel a figyelmet fedetlen mellkasára, amin jelen esetben ott díszelgett a hosszúra engedett nyaklánc bronzos, aprócska sárkány formájú medálja. Ezt a darabot még első évfordulójukra kapta szerelmétől, amit sosem volt rest viselni azokon az alkalmakon, mikor megünnepeltek valamit. Az ing hosszú ujját felhajtotta mindkét karján, majd a látottakkal megelégedve ment ki a konyhába, hogy a pitét meglesve állapítsa meg, mibe álljon bele ezúttal.

Alig egy óra elteltével Junmyeon már csak a konyhapultnak dőlve várta a pillanatot, amikor meghallja a bejárati nyílását és egyúttal párja mély hangját. Valamilyen oknál fogva azonban ez rendesen megváratta magát. Csupán csak tíz perce késleltette a másik, mégis már háromféle elmélete volt arra, milyen baleset érhette az idősebbet. Az meg sem fordult fejében, hogy valószínűleg az időjárás az, ami feltartóztatja azt a rozoga buszt, amivel Yifan minden este utazott.

Amikor azonban az ajtó kinyílt és elhangzott a várt üdvözlés, Junmyeon szíve még gyorsabban kezdett verni. Izgult az idősebb reakciója miatt, hiszen eddig még egyszer sem tervezett hasonló meglepetést, főleg nem ezen a napon. Ha évfordulóról volt szó, mindig étterembe mentek, esetleg szállodába, hogy aznap este ne kelljen semmivel foglalkozniuk, csak egymással.

Yifan elkerekedett szemekkel lépett be a konyhába, ahonnan a legtöbb fény szűrődött ki a mosogató fölé szerelt lámpának köszönhetően. Ugyan itt is volt jó néhány mécses, amik lángjukkal felmelegítették Junmyeon szívét, azok mégsem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy az itt elintézendő dolgokat ne félhomályba kelljen véghez vinnie.

- Hát ez…? – mutatott körbe párja, miközben vastag, sötétszürke sálját vette le magáról, egyúttal nekiesve kabátján a gomboknak is. – Mit ünneplünk? – arcán látszott, hogy kellemetlenül érzi magát. Junymeon biztos volt benne, hogy az idősebb jelenleg a fejében vette végig a dátumokat, amik fontosabbak voltak számukra. Elmélázó tekintete elvándorolt az étkezőasztalig, ahol két nagyobb gyertya volt felállítva, szintén hatalmas lánggal égve. A rózsaszirmok nagyrészt csak körbeölelték azt a helyet. A piros és fehér szín majdhogynem eltörpült az erőteljesebb bordó árnyalat mellett, amit Yifan annyira szeretett.

- Valentin nap – ejtette ki lágyan Junymeon, minek következtében magán érezhette párja égető pillantását. Az idősebb tetőtől-talpig végigmérte őt, amitől természetesen muszáj volt kissé összehúznia magát zavarában.

- Sosem ünnepeltük.

Rekedtes hangja olyan erővel volt Junmyeon lelkére, hogy lassan magát érezte olyan cseppfolyósnak, mint a száraz bor, ami elő volt készítve az asztalon. Kabátját karjára dobva figyelte még kis ideig szerelmét, majd az előtérbe visszalépve akasztotta fel a helyére és szabadult meg bakancsától.

Zavart volt. Sosem tartotta ezt a napot igazán ünnepnek; ugyanolyan huszonnégy óra volt, mint az összes többi, ami nem szülinap vagy évforduló lett volna. Hiszen Junmyeon még az első csókjukat is felírta, így azt is egyfajta ünneppé kikiáltva, amit mondjuk nem is bánt. De a Valentin nap sosem volt neki fontos. Ő nem készült kedvesének semmivel és talán ez fájdította leginkább szívét. Meghatotta a fiatalabb igyekezete, mégis úgy gondolta, neki is eszébe juthatott volna már ennyi év után, hogy kifejezze ezen a napon is a szeretetét, sokkal erősebben, mint a többin.

Kezdetleges zavartsága azonban hamar elillant, amint visszament a konyhába és Junmyeon olyan lendülettel vetette magát a magasabb karjaiba, hogy csoda volt, amiért nem borultak el. A fiatalabb szenvedélyesen mart Yifan vastag ajkaira, ezzel belefojtva minden kételyt és rossz érzést, ami eddig felmerült benne. Csak boldoggá akarta tenni aznap este is, mint az összes többin, nem kellett ehhez semmiféle ajándék, hiszen ő maximum azzal tudta volna meglepni kedvesét.

Szorosan ölelte magához Junymeont, derekánál fogva; eggyé forrt szívük és testük abban a pár pillanatban, míg egymásba feledkezve, szavak nélkül tudatták a másikkal még mindig nagy lánggal égő szerelmüket.

~ 菫