Tanzanit - Második ékkő || DÍJ

Nem friss.

Nem tudom, minek köszönhető, hogy két jelölést is kaptam erre a díjra, de tény, hogy nagyon hálás vagyok mindkét írónőnek! Nem tagadom, először fogtam a fejemet, hogy ismét díjjelölt lettem, hiszen ez egyenlő azzal, hogy kérdésekre kell megfelelő választ adnom, ne adj Isten, még olyan külön feladatok is szerepeltek volna a kikötések között, amik nemhogy unalmasan szárazok, de még fárasztóak is lettek volna. Szerencsére ez esetben ilyesmiről nincs szó. Remélem, ebben az esetben sem bántok meg senkit azzal, hogy egy bejegyzésben válaszolok a kérdésekre.

Mindamellett, hogy Nekik hálával tartozom, ez ugyanúgy vonatkozik az olvasóimra is. A blog olvasók nélkül csak lebegne, ám így vannak gyökerei, amikből táplálkozik, köszönöm!

Első körben akkor szeretném megköszönni külön Sárának, A valós élet blog írónőjének ezt a díjat! (Meglepett, hogy a drabble-gyűjteményem lett díjjelölt nálad, de nagyon hálás vagyok ezért!)

Kérdéseire a válaszok:

1. Miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz írni?

A helyzet az, hogy sosem terveztem az írást; egyszer sem fordult meg a fejemben, hiába olvastam rengeteg könyvet már egész fiatalon is, sosem merült fel bennem, milyen lenne egy egész regényt megírni. Én tipikusan az az ember voltam, aki csak élvezte az írók által létrehozott világot. Tudtam, hogy a kreativitás ezen szintje talán magasabb, mint egy szimpla grafittal rajzolt portré lapra vetítése, mégsem gondolkodtam ilyesmin.

Tavaly azonban egyik napról a másikra belecsöppentem a yaoisták életébe, természetesen az EXO által, ki gondolta volna. Akkor feljött témaként köztem és Aida között, hogy bizony az írás jó dolog, hiszen akkor rajtad áll, mi lesz a történet végkimenetele, nem pedig attól, akitől olvasnál. Eleinte csak őt próbáltam ösztökélni az írásra, mivel ő régebben is irkált már – később ki is derült számomra, hogy már nagyon fiatalon is volt tehetsége hozzá, így nem hagyhattam veszni. Végül beleegyezett úgy, hogy közösen írunk, szóval talán mondhatom azt, hogy beadtam a derekamat.

Azóta sem bántam meg.

2. Volt-e már olyan pillanatod, amikor megfordult a fejedben, hogy abbahagyod az írást, mert olyan kritikát vagy valami olyasmi történt, aminek következtében erre gondoltál?

Természetesen.

A fentebb leírtak után szerintem nem is meglepő. Talán kétszer vagy háromszor volt olyan, mikor abba a bizonyos írói válságba estem, mindegyik esetben magánéleti problémák miatt. Mióta írok, talán csak egy olyan kritika volt az írásom irányába, amit nemcsak én, hanem sokan mások is oktalannak és légből kapottnak tartanak, ennek ellenére nem vettem annyira a szívemre, hogy ez tántorítson vissza. Tudtam, hogy bármennyire tűnik alaptalannak a kritika, igenis valamiből kifolyólag eljutott oda az író, hogy megfogalmazza nekem és leírja, ez pedig önmagában már azt jelenti, hogy esélyt látott bennem, az építőjellegű kritika pedig őszinteségéből kifolyólag az ízlését tükrözte normálisan és szakszerűen megfogalmazva, ami nem utálatot, hanem inkább tiszteletet keltett bennem.

Aki kritikát a lelkére vesz, az szerintem egyértelműen önbizalomgyűjtés céljából ír, nem pedig a fejlődés érdekében. Akkor érthető, hogy miért jelenti ki, hogy nem érdemes írnia és inkább abba is hagyja; a kritikát tűrni kell és arra építeni, még ha sok esetben nem is értünk vele teljes egészében egyet.

3. Ha megtehetnéd melyik főszereplőd/szereplőd vagy esetleg más történet szereplő bőrébe bújnál bele és mennél végig a történeten?

Hm, szerintem nemigen van ilyen. Szívesen lennék mondjuk a Light in the Shadow c. ficim főszereplőjének helyében, hiszen egyrészt nagyon közel áll hozzám az a történet – még ha jelenleg félbe is hagytam –, másfelől pedig Junmyeon karaktere sokban hasonlít rám, s mindezek mellett még annak ellenére is, hogy fantasy horror a történet, a tervezett jelenetek legtöbbjét átélném.

Más történetként szerintem a Shadows of the Past c. fanfictiont mondanám, ahol Jongdae bőrébe szívesen belebújnék.

4. Gondolkodtál már azon, hogy esetleg egy teljesen más műfajú történetet írsz, ami merőben nem a te stílusod, de ki szeretnéd próbálni?

Persze.

Ebből az elgondolásból kezdtem el írni a fentebb említett, jelenleg szüneteltetett történetemet. A fantasy sajnos nem az én asztalom, ennek ellenére az írásban talán az a műfaj igényli a legtöbb kreativitást, így még ha jelenleg úgy is érzem, hogy beletört a fogam, nem fogom félbehagyni a történetet.

5. Ha találkoznál az egyik történeted szereplőjével, és kiderülne, hogy olvasta a sztoridat, akkor milyen kérdésekkel bombáznád?

Nem hiszem, hogy a kezdetleges sokk engedné, hogy bármiféle kérdést szegezzek neki; szerintem nemcsak a gondolkodással lenne probléma, hanem a megszólalással is.

6. Az ismerőseid közül kivel írnál közösen egy történetet, és milyen címet adnál neki?

Az ismerőseim közül három embert tudnék kiemelni.

Aquatic imádott írónőm, nem titok, így nagy megtiszteltetés volt számomra, mikor igent mondott és végre el is döntöttük a történet alapköveit, s bár nem nagyon halad, nekem már a remény is elég.

Szuhi pedig egy csodabogár, az írásaival könnyen megfogja az embert, így nem meglepő, hogy vele is szeretnék írni majd valamit, ha egyszer megadja azt az örömöt nekem, hogy rábólint.

A harmadik pedig természetesen Aida. Nem tudom elképzelni azt az időszakot, mikor épp nem dolgozunk együtt semmin, így egyértelmű, hogy folyamatos terveink vannak, még ha legtöbb esetben ezek nem is valósulnak meg. A Be my cat c. szerepünk után biztos vagyok benne, hogy más történetünk is napvilágot fog még látni.

A címeket illetően nem tudok mit válaszolni, ez nálam leginkább a történet témájától függ.

7. Melyik az a történeted, ami a legközelebb áll hozzád, amiben úgy érzed, magadat valósítottad meg?

Kettő ilyen is van publikálva. Az egyik a Goodbye Pranpriya c. novellám, a másik pedig (ami nem ezen a blogon lelhető fel) a Wollte Phantasie c. egypercesem.

8. Ha megtehetnéd (mert meg tudod), újraírnád valamelyik befejezett történetedet az elejétől kezdve, amivel talán teljesen más felé fog irányulni a történet?

Bármily hihetetlen, még egy történetem sem lett befejezve. Több elkezdett és visszavont van, de ezek sem vesznek el, szimplán idő kérdése, hogy mikor bukkannak fel ismét. Ám ennek ellenére is bizton állíthatom, hogy egyetlen egy befejezett történetemet sem írnám újra.

9. Megpróbálnál úgy is történetet írni, hogy annak nem idolok a szereplői, hanem általad megformált emberek?

Mivel minden esetben saját fejből kipattant belső tulajdonságokkal ruházom fel a történeteimben feltűnt idolokat, így mondhatnám akár azt is, hogy már most is azt teszem.

Szimplán a külsejük az, amit úgymond kölcsönveszek, ezáltal könnyítve a saját dolgomat, ám valljuk be, legtöbb esetben ezeket a jellemvonásokat is le kell írnia az írónak a történeteiben, amin könnyűszerrel tudna változtatni, ezáltal már más vonásokkal megáldani a szereplőt. Ugyanezt pedig a nevével is megtehetné, így minden olyan fanfic, ami nem bandán belüli életet dolgoz fel (de akár még az is, más együttes név, stb) önálló történetként is megállná a helyét.

10. Melyik az a műfaj, amivel a leginkább szeretsz írni és miért?

Egyértelműen angst.

Ez a műfaj önmagában szép és letisztult, csak mértékkel kell a fájdalmat közölni, nem pedig átcsapni egyfajta önsajnálatba. Ebben a műfajban sokkal inkább otthon érzem magam, sosem kell odafigyelnem, mit írok le és agyalnom sem kell a következő mondaton.

10+1. Melyik a kedvenc ficid, és miért? Mi volt az, ami annyira magával ragadott?

Nagyon kevés történet van, ami meg tud érinteni, tartalmilag vagy fogalmazásilag, teljesen mindegy. Így egy röpke meglepettség után, amit a kérdés okozott, egyből bevillant az agyamba a történet.

Bár a páros nem kifejezetten melengeti szívemet, az Egy testben két lélek c. fanfiction egy olyan történet, ami szerintem könyvként is megállná a helyét – még az sem lenne akadály, hogy ehhez át kellene benne írni a neveket a jogi szabályok miatt. Nem ismerem az írónőt, de úgy hiszem, ha megismerném, sem vesztene a varázsából a történet. Megvolt a maga letisztultsága, nem volt túlbonyolítva és a drámai részek is megfelelő mértékben szerepeltek benne, nem esett át a ló túloldalára, s bár grammatikai hibák előfordultak, mégis csodálatos történet volt.

A folytatásban pedig szeretném megköszönni Szuhinak, a Moonlight Shadow c. blog írónőjének a díjat! (Bár korántsem egy olyan történetem lett nálad díjjelölt, ami igazán megérdemelné, de az elvakultság az elvakultság.)

Kérdéseire a válaszok:

1. Milyen körülmények közt tudsz igazán hatékonyan írni?

Kapásból írtam volna, hogy nyugodt, de hát embere válogatja, kinek mi számít nyugodt körülménynek.

Kicsivel régebben akármikor tudtam írni – munkában, miközben a diákok órán voltak, vagy buszon, miközben pofáztak mellettem –, mindig mobilról. Ma már ott tartok, hogy csak akkor vagyok képes rá, ha leülök a gép elé, megnyitom a wordöt és az aktuális imádott albumot youtube-on vagy zenelejátszónn, s kizárok ezáltal mindent és mindenkit.

Talán ennek köszönhető, hogy ritkábban van friss, haha.

2. Ha ki kéne emelned egy blogot, amit felettébb szívesen látogatsz, melyik volna az és miért?

Meglepő, de mostanában igen kevés blogra nézek fel, még kevesebb az, ahol rögtön neki is esek az olvasásnak. A blog, ami mellett döntöttem, mégis egy olyan személyé, akitől még mindig nem tudtam mindent elolvasni, hiába imádom a történeteit. A Cause you're my earth, air, water, fire c. blog azonban már szimplán az esztétikájával képes megragadni, anélkül, hogy bármit is elkezdenék olvasni azon az oldalon.

3. Mi volt az első fanfiction, amit olvastál, s ez miként hatott rád a későbbiekben?

Nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem a Let's be alone together c. fanfic volt az első, amit olvastam. Leginkább a párost szerettette meg velem annyira, hogy a mai napig nem teszek le róluk, s bár most már van némi kivetnivalóm a történettel, akkor nagyon jó benyomást keltett vele, s emiatt mertem több blogot is megnyitni – hiszen láttam, hogy vannak igényesebb történetek is, amik nemcsak a szexuális életre összpontosítanak.

4. Van célod az írással vagy csak hobbi szinten van jelen az életedben?

Hobbi.

5. Szoktál tanácsot adni más íróknak?

Szoktam. Még ha nem is sűrűn, de olykor akadnak olyanok, akik kikérik a véleményemet, vagy megkérnek, hogy olvasás közben azért biggyesszek nekik oda egy-két meglátást. Nem látom valami helyénvalónak, hogy néha úgymond osztom az észt, így csak akkor teszem, mikor megkérnek, hiszen máskülönben nem tudhatom, mennyire érdekli az adott személyt az én véleményem, vagy mennyire veszi rossz néven azt, ha kicsit piszkálgatja valaki a hibáit.

6. Melyik alkotásodra vagy a leginkább büszke?

Szerintem a legőszintébb válaszom itt az lenne, hogy nincs ilyen történetem. Mindegyikben van olyan, ami hibaként van számon tartva, mégis azzal a hibájával jó úgy, ahogy van, s nem azért, mert lusta lennék átírni, szimplán jobban szeretem, ha látom, mihez képest változok.

7. A fanfiction íráson kívül kipróbáltad már magad más irodalmi területen is?

Nem.

8. Vágyálmod volt valaha, hogy írj egy sikeres könyvet?

Nem. Rengeteg mindent kellene ahhoz alaptudásként a fejembe vernem, hogy értelmes könyvet tudjak írni, anélkül, hogy csalódnék magamban. Ha pedig nem lehet számomra megfelelő, akkor képtelenség, hogy megpróbálkozzak vele.

S ahogy feljebb is említettem Sárinak, sosem volt tervben, hogy írással fogok foglalkozni – akár hobbiszinten, akár komolyabban véve.

9. Mennyire tükröznek téged a történeteid?

Kevés olyan történet van, amiben a saját meglátásaimat, világképemet vagy érzéseimet írom le, így túlnyomórészt olyan történet olvasható tőlem, ami ha nem is teljesen, de nagyrészt légből kapott gondolatokból születtek.

10. Szoktál karakterekkel azonosulni vagy teljesen kívülállóként kezeled őket?

Ahogy a történeteknél, úgy a karaktereknél is. Sok különbség nincs a kettő között, hiszen a karakter által jön létre a történet cselekménye, szóval maga a sztori. Körülbelül ugyanaz a válaszom, mint az előbbi kérdésre.

10+1. Mennyire vagy elégedett az eddigi teljesítményeiddel?

Elégedett vagyok annyira, amennyire lehetséges.

Tisztában vagyok vele, mennyit fejlődtem; honnan indultam és jelenleg hol vagyok, ám ennek ellenére nem vagyok teljesen megelégedve a teljesítményemmel. Lehetnék még jobb, és amíg ez az érzés motoszkál, biztos nem hagyom abba az írást. Ha majd úgy látom, hogy hiába kapálódzok, semmit nem haladok felfelé, akkor ismét fontolóra veszek mindent, mint eddig, és a még jobbra törekszem majd.

Őszintén csodálok mindenkit, aki mindezt végigolvasta.

Azonban én leszek olyan pofátlan, hogy nem jelölök senkit és nem is teszek fel ezáltal tizenegy kérdést. Egyrészt, mert tudom, hogy kevesen fáradoznának azok közül ezzel, akiket jelölnék, ezen felül pedig szerintem mindenki saját akarata szerint meg tudná válaszolni az eddigi írók által feltett kérdéseket, akár díjjelölés nélkül is.