Step by step - Harmadik madártoll || JEONGCHEOL

Jó olvasást!~

BOSSZANTÓ JISOO

A tervezettnél sokkal hamarabb végeztem Junghannál. Az első fél órában még úgy-ahogy figyelt rám és az ötleteim felvezetésére – miszerint egyszerűbb lenne elsőnek interneten valami előre összeállított lista alapján lépésről lépésre haladni a projektben, hogy ne kapkodjunk el semmit –, ám utána mintha tudomást sem vett volna rólam. Kényelmetlenül kezdtem érezni magam attól, hogy feleslegesen járattam a számat, míg ő a telefonjába merülve feledkezett meg rólam, a vendégéről.

Kijelentettem, hogy elmegyek a mosdóba, de még erre sem emelte fel tekintetét. A fürdőben egy gyors arcmosás után visszamentem, felkaptam a táskámat, és elköszönés nélkül indultam meg a bejárat felé. Junghan nem reagált, utánam sem jött.

Nem is értettem saját magam, hogy emiatt miért húztam fel magam, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy seggfej, még ha akkor nem is mutatta annyira annak magát, mikor még érdeklődött a projekt iránt. Vagy szimplán megállapította, hogy nem jó muri stréberekkel konzultálni? Aish, miért is foglalkozom én ezzel?

A szüleim meglepődtek, hogy a kijelentettnél jóval hamarabb értem haza, ám a megszokott „Milyen napod volt?” kérdésen túl nem jutottunk, annyira rossz hangulatban voltam. Egyenesen a szobámba jöttem, mint egy tinilány, akit aznap dobott ki a pasija. Ultragáz volt.

Az ágyon hasalva nézegettem a holnapi órarendet és próbáltam valami okosat kitalálni a gyorsabb tanulásra, hiszen nem volt kedvem angolból és japánból is készülni mindamellett, hogy a gazdaságtan is a nyakamon volt. Reménytelennek láttam, hogy ennyi mindent az agyamba verjek egy éjszaka alatt – tegnap még nem számítottam rá, hogy ma később érek haza a szokottnál, így a rutinos tanulási időtartamom is csökken. Főleg, hogy képtelen voltam rávenni magam arra, hogy a tankönyvek tananyagát egyeztessem a füzetembe lekörmölt jegyzetekkel. Átkoztam magam, hogy előző nap félretettem a rengeteg tanulnivaló felét abban a reményben, hogy ma úgyis több kedvem lesz hozzá.

Egy frusztráltabb sóhaj kíséretében fejemet leejtettem a pléddel fedett matracra.

Éjfél előtt nem sokkal jutottam el végül odáig, hogy a zuhany alá beállva frissítsem fel magam kicsit, hogy a maradék teendőimet elintézzem. Bár a rendrakás alapjába véve nem tartott tíz percnél tovább, mégis sokszor fordult elő, hogy lustálkodtam még előtte, hogy erőt gyűjtsek rá a túlzott kedvhiány miatt, de valamiért nem tudtam úgy bebújni az ágyamba, ha minden szanaszét volt a szobában.

Zuhanyzás után még lerohantam a konyhába, hogy éjjelre vigyek fel magammal egy pohár friss vizet. Lent már minden elcsendesedett, hiszen szüleim ilyenkor már rég aludtak, ám apámnak hála – miután visszaraktam a flakon ásványvizet a hűtőbe – kisebb szívinfarktusban volt részem, mikor mögöttem megállva szólalt meg rekedtes, öreg hangján.

- Ma nem jöttél le vacsorázni, fiam.

- Sokat kellett tanulnom – szusszantam egy kisebbet, hogy lenyugtassam felpörgött szívemet.

- Anyád szerint elég ramatyul néztél ki, mikor hazaértél. Baj van az iskolában? - aggodalmas tekintete tudtam, hogy nem annak volt köszönhető, mert engem féltett, hanem a hírnevét és a jövőmet, amit felrúgnék, ha nem teljesítenék az elvártaknak megfelelően.

- Nincs semmi baj, apám – fürkésző pillantása áthatolt rajtam, mintha a hazugság kisebb jelét keresné, ám amikor ezt nem fedezte fel, fáradtan és szélesen elmosolyodott.

- Rendben, fiam, akkor ne maradj fenn sokáig. Jó éjt!

- Jó éjt... - motyogtam magam elé, hiszen addigra apám már nem tartózkodott a konyhában. Belekortyoltam a jéghideg vízbe; a poharat mindvégig magam előtt tartottam, csoda, hogy nem löttyent ki attól az ugrástól, amit szülőm hirtelen megjelenése okozott.

Másnap reggel az ébresztőm előtt keltem fel, így előre kikapcsoltam, hogy később ne álljon meg a szívem miatta. Pár percet még megengedtem magamnak, hogy tétlenkedjek az ágyban, majd lassan nekiálltam készülődni, hogy mire Jisoo ideér, végezzek mindennel, s ne kelljen várnia rám. Többször tett már megjegyzést arra, hogy több ideig szenvedek a reggeli teendőimmel, mint egy lány, aki órákkal hamarabb képes felkelni, hogy a napi sminkjét odafigyelt precizitással kenje fel arcára. Bár poénnak szánta, engem kifejezetten sértőn ért megfigyelése, így az utóbbi időben sokkal jobban odafigyeltem arra, hogy már azelőtt készen álljak az indulásra, mielőtt megérkezett volna.

Hát ez ma nem jött össze...

- Seungcheol! - hallottam meg anyám kedveskedő hangját rögtön a csengő felzendülő hangja után.

- Máris megyek, anya! - ordítottam vissza, majd kirohantam a szobám melletti fürdőből, hogy magamra kapjam az ágyra kikészített egyenruhámat. Megengedtem magamnak azt a luxust, hogy még én mérgelődjek, amiért barátom hamarabb érkezett a megszokottnál, pedig az a két perc sokat nem segített volna rajtam.

A táskámat vállamra dobtam, majd még utoljára körbenéztem a szobámban, hogy biztos legyek benne: mindent elraktam, amire aznap szükségem lesz. A lépcsőfokokat kettesével véve siettem le, hogy üdvözöljem barátomat, elbúcsúzzak édesanyámtól, majd elinduljunk az iskola felé.

- Akkor... Azt jelenti, hogy nem jössz? - tettem fel kérdésemet, mikor már majdnem az iskola épületéhez értünk. Kicsit bántott a dolog, hogy ilyen könnyedén le tudta mondani a hétvégi programunkat, mégsem akartam sértett balféknek tűnni a szemében.

- Sajnálom, haver... Talán majd jövő héten, de hé! Hallottam, hogy tegnap elmentél a goth kiscsajhoz – terült el széles vigyor arcán, szemei pedig huncut fényben csillogtak.

- Hogy hova?

- Junghanhoz – tárta szét karjait szem forgatva, mintha teljesen egyértelmű dologra nem jöttem volna rá. Azelőtt soha nem hívta így a srácot senki.

- Oh, ja.

- És? - nyújtotta el kérdését, arra várva, hogy majd valami eget rengető titokba avatom be.

- Nem randira mentem, ember! – ismét megforgatta csokiszín szemeit, majd mosolyogva fújta ki levegőjét kicsit hangosabban.

- Nem kell felkapni a vizet – fordult a másik irányba, de még így is elkaptam azt a kaján vigyort, amire húzódtak vékony ajkai. Most rajtam volt a sor, hogy visszanyeljem kiborulásomat, hiszen igazán nem volt miért rinyálnom, így szem forgatva gondoltam vissza a tegnap délutánra. Csak bosszant, hogy Junghan hol ilyen, hol olyan – ez érthető szerintem.

- Milyen órával kezdünk? – tereltem el végül a témát.

Érthetetlen okból kifolyólag az arca még mindig arról árulkodott, hogy átlát rajtam, csak én nem voltam tisztában azzal, hogy mégis mire gondolhatott abban a pillanatban.

Az első három órám a lehető legunalmasabb volt, főleg, hogy az első kettő dupla tesi volt. A kosárlabda természetesen nem számított az én sportomnak, mégis engem választott ki Cheolyong tanár úr az egyik kapitánynak, így nem volt meglepő, hogy Youngho csapata ellen vereséget szenvedtünk. Az utána következő japán óra elég kellemetlenre sikeredett abból kifolyólag, hogy a dolgozatra nem sikerült eleget készülnöm előző este – annyi előnyöm volt, hogy Yuta már megtanult észrevétlenül súgni. Még ha nem is szerettem ezt kihasználni, be kellett látnom, hogy néha nagyon is jól jött, főleg, hogy ezzel a nyelvvel nem kicsit gyűlt meg a bajom. Még a kínai is jobb, basszus...

- Már érthető, miért kerülted reggel a junghanos témát – ült le mellém Jisoo a menzán. Tálcáját maga elé húzta, majd a hallevesét már megszokásból átrakta hozzám, s nekiállt a kimchinek*.

- Mi van? - Kissé ingerültre sikeredett a kérdésem, amit még én magam sem értettem, de valami azt súgta, hogy tudat alatt is eléggé bosszantott, amiért barátom nem tudott leszállni a tényről, hogy a lehető legrosszabb embert osztották mellém a házi dolgozat elvégzésénél. Egyik szemöldökét felhúzta, úgy nézett rám, majd lassan egy féloldalas mosoly kúszott arcára. Álla megfeszült, amiről már tudtam a hosszú éveknek köszönhetően, hogy magába fojtott valamit, amit nem akart a tudtomra adni.

- Fel sem tűnt, hogy nincs ma suliban? Kwangminék már arról beszélnek, hogy biztos vérig sértetted valamivel tegnap délután – kuncogott. - Mondjuk, azután nem is csodálnám, ahogy szerencsétlenkedtél előtte – nevetett fel hangosabban az előbbinél, ami miatt égni kezdett az arcom. Az idegességtől vagy a zavartól – fogalmam sincs.

- Nem volt okom bunkónak lenni vele.

- Ő mégis az volt veled.

- Mi?

- Hát, ha már ennyire nem beszélsz róla... Vagy te verted meg őt, vagy ő téged, ez a két opció van – túrt bele végül a sült rizsbe, megunva a kimchit, s egy apróbb tofut vett be szájába. – De mivel ő nincs itt, te meg igen...

- Nem vertem meg, oké? – úgy néztem rá, mintha azt közölte volna velem, hogy a saját anyját ölte meg.

- Igazad van – mért végig ültömben -, ezt lehetetlen rólad elképzelni.

Felhorkantva tekintettem lezártnak a témát, és inkább a kajámnak szenteltem a figyelmemet. Nem értettem, mi ütött Jisoo-ba; hogy miért viselkedett velem azon a napon már másodjára így. Olyan volt, mintha legalább három főben járó bűnt követtem volna el ellene, holott csak megvárattam kicsit reggel. Na és?

* kimchi: kínai kel-alapú, erjesztéssel savanyított étel

~ 菫